A MÚOSZ Zenei Szakosztályának blogja

Január 26-án a Zenei Szakosztály és kapcsolt részei Aradi Péter vezetésével a Helikon Kiadó által megjelentetett Ki kicsoda? című izgalmas zenetörténeti társasjátékba kezdtek a szerző, Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának jelenlétében, pontosabban játékvezetésével.

Néhányan kedvezményesen megvásárolhattuk a Helikon gondozásában megjelent kártyalapokat, szám szerint 100 darabot és a hozzá tartozó „puskát”, azaz megfejtésfüzetet a zeneszerzők sorszámát, nevét, születési és halálozási évét, legfontosabb műveit. A füzetet azonban a játék idején nem volt szabad előzetesen megnézni. Az est hangulatát emelte ifjabb Balázs János, a 2011. évi Liszt Ferenc emlékére rendezett Nemzetközi Zongoraverseny III. helyezettje, azaz a magyar nyertes. Balázs János tehetségéről mindannyian meggyőződhettünk, hiszen fantasztikusan széles skálájú a repertoárja. Bárkiről szó esett, legyen az Lully, Satie, Mozart, Chopin vagy Enescu, azonnal eszébe jutott valamelyik zongoradarabja, mi több, fejből el is játszotta. Mindenkitől tudott idézni.

ifj. Balázs János

Batta András bevallotta a száz zeneszerző válogatásának egyéni szempontjait. Sokféle meggondolás alapján hozta meg a számára is súlyos döntést, hogy ki szerepeljen a világ leghíresebb száza között. Kizárólag már nem élő zenészeket választott, akik közül az utolsó a 2006-ban elhunyt Ligeti György volt. A korban első és az utolsó zeneszerző között 700 év telt el. Batta András mentségére felhozta, hogy tanáros is a válogatása, és bizonyára lényegesen különbözik attól a szemponttól, amelyik 50-60 évvel ezelőtt mondjuk Szabolcsi Bencét vezérelhette volna. Ezért került be a sorba például az újító Erik Satie. Továbbá talán többen szerepelnek a régebbiek közül, hiszen manapság hangversenytermeinkben a régi zenék reneszánszát tapasztaljuk. Az újabbakat lényegesen kevésbé játsszák nálunk, mert a zenekarok félnek a befogadók ízlésétől, tehát maradnak bemutatásra a legfeljebb 19. századiak. Még valami: nem meglepő, de nincsenek női zeneszerzők a kiválasztottak között, de igyekezett a többieket a szerint válogatni, hogy ki volt a zene műfajában újító jelentőségű, korszakformáló egyéniség.

Aradi Péter és Batta András

A játékban részt vevők között volt Eckhardt Mária Liszt-kutató is. Remek ötletet adott, hogy a kártyák körét 30 vagy 50 darabra szűkítve lehetne gyerekekkel játszani, illetve tanítva játszani. Sokunknak nem segített a kártyák hátoldalán lévő leírás, de a kép sem, mert a legtöbb zeneszerzőről alig láthattunk valaha portrét. Az ismertebbekről, főleg a magyarokról persze igen. Az ismertebb arcok közé tartoznak Bach, Mozart, Beethoven, Mahler, Bartók, Kodály, Erkel vagy Liszt.

Az egyik játékasztal

A megjelentek mindjárt kifaggatták a legilletékesebbet a Zeneakadémia felújításának állapotáról. Batta András megnyugtató választ adott: reméli, hogy 2013. október 22-én, a névadó Liszt Ferenc születésnapján megtarthatják az épületben az ünnepi nyitó hangversenyt. Példaképpen felhozta a most épülő hatalmas operaházat Firenzében, ahol a félkész teremben máris tartanak előadásokat. A Zeneakadémia bonyolultabb ügy, mintha újat építenének, mert egy 19. századi műemlék épület Zsolnay-csempéire és Róth Miksa üvegablakaira vigyázva kell 21. századi technikát beépíteni a díszes, ódon falak közé. A múlt és a jövő szorításában nem egyszerű a feladat. A pincében próbatermet, öltözőket és kiszolgáló helyiségeket építenek.

Szöveg: Dobi Ildikó

Fotók: Novotny Anna

A fenti címmel jelentette meg a Corvina Kiadó 2011 őszén Závada Pál szövegével és Korniss Péter fotóival ezt a különlegesen szép és érdekes albumot (156 oldalon). A portrékönyv létrejötte a Summa Artium és a Polgár Krisztina Emlékalap 2009-2011 között megvalósult Blacklist projektjének köszönhető.

A MÚOSZ Zenei Szakosztálya három neves zenészt hívott meg a könyv szereplői közül, akikkel Aradi Péter, a szakosztály vezetője beszélgetett a népes hallgatóság előtt. Ők: Szalóki Ági énekesnő, Farkas Róbert és Szalai Antal hegedűművészek, zenekarvezetők.

A könyv szerzői egyenként felkeresték a cigány értelmiség tagjait, és családjuk történetéről valamint pályafutásukról kérdezték őket. Kiderült, a megkérdezettek szívesen vállalkoztak az interjúkra, s adták közre gyerekkori környezetük emlékeit, fényképeit.

Szalóki Ági már ismerte a két szerző korábbi munkásságát, ezért örömmel nyilatkozott, ahogy szokott, a maga szelíd és őszinte modorában. Családja csak édesanyja (Orsós família) részéről beás cigány, mégis édesapja muzikalitása és mesélőkészsége indította az útjára. Tizenkét éves korában kapott egyszer egy beás énekgyűjteményt. A VIII. kerületben nőtt fel, a házban sok zenész élt. Példaképe akkor az Ando Drom és Mohamed Fatima volt. Nagyszülei ötven évet sem értek meg, ezért Erdély egyik kis településén, a Válaszút nevű kis községben (Bonchida mellett), Kallós Zoltántól tanult néprajzot. Azután következett a Zeneakadémia. Kanizsa közelében élő roma rokonait csak tavaly látogatta meg először. Nagyapjának, Orsós Józsefnek hét testvére volt, köztük még egy József! „Jó kedvük volt a keresztelőn” – mondja hamiskás mosollyal. Mivel rajta nem látszik a származása, gyakran szidják előtte a cigányokat. Ilyenkor ő is cigánynak vallja magát. Büszke rá, hogy dalaival meg tudja szólítani a sajátjait. A Milla tüntetésén nem politikai meggyőződésből, hanem a nemzetiségek közötti párbeszéd kedvéért énekelte el a Himnuszt. Művészként nem hajlandó félni, ha Himnuszt énekel, de most kihívta maga ellen a sorsot. Ahogy ellentétes politikai nézeteket valló szülei nála, a konyhájában, egy pohár pálinka után már jobban szót értenek egymással, legszívesebben azt mondaná az egész országnak, hogy igyunk meg együtt egy korty pálinkát, és utána szeressük egymást. Hat önálló lemeze után először lesz szólókoncertje a MÜPÁ-ban, eddig nem volt önbizalma hozzá. Végül bájos hangján egy meghatóan szép mezőségi dalt énekelt: „Devla, Devla tekints le ránk, / legyen nekünk, cigányoknak állandó tanyánk…” kezdettel.

Szalóki Ági

Farkas Róbert nem szívesen adja ki magát idegeneknek, de amikor két ilyen kiváló művész, mint a könyv szerzői keresték meg, azonnal megtalálta velük a hangot. Nála a családtörténet nem egyszerű, mert olyan sokan voltak, hogy számon tartani sem lehet mindet. Miskolcon született, de hamar Pestre, a VII. kerületbe költöztek. Miskolcra csak nyaralni járt a nagyszülőkhöz. Barna bőrén erősen látszik a származása, mégis alig találkozott gyűlölettel. Zenész volt a család is, a hegedű a játékszerei közé tartozott. Úgy véli, a zene jóra nevel, fejleszti a személyiséget, adja a baráti társaságot, a sokféleség pedig közös kultúránkat erősíti. Felesége – egyben a menedzsere – nem cigány származású. Több hangszeren tud játszani. Édesapja mindenhová vitte magával. 14 évesen került a 100 Tagú Cigányzenekarba. Ott már korán kiváló muzsikusokkal ismerkedett meg, mint Boros Lajos, Berki László stb., akiknek az élete példa volt számára, mígnem maga is a 100 Tagú egyik vezető prímása lett. Sokat utaztak együtt a világban, az összezártság sok mindenre megtanította. 10-12 év után kezdett más műfajok után érdeklődni: klezmer, balkáni muzsika, tangó, klasszikus zene. Elvégezte a Zeneakadémiát, majd a Besh o droMban működött. Négy éve alapította zenekarát, a Budapest Bárt. Együtt kerestek új idolokat a 20-30-as évekből (pl. Karády-számokat). A fiatalok ma már nem szórakoznak kávéházi vagy cigányzenére, de a 16-22 éves korosztályt is megragadja ez a muzsika, ha saját idoljai éneklik a dalokat. Zenélnek a MÜPÁ-ban, a MOM-ban és a Katona József Színházban is. Játszanak Liszt-dalokat, Astor Piazzolától darabokat. Róbert tanított hátrányos helyzetű gyerekeket Brazíliában, aztán „átugrott” Argentínába tangóharmonikát tanulni. Kedves hangszere még a gitár, mert általában sokféle stílust kedvel. Az esten Hubay Jenő egy darabját játszotta el zongorakísérettel – lélegzetelállítóan.

Farkas Róbert

Szalai Antal volt Aradi Péter harmadik beszélgetőpartnere. Megköszönte, hogy a szerzők megkeresték, mint mondta, olyan izgalommal várta őket, mint az orvost. Korniss Péterhez már több évtizedes ismeretség fűzte. Pestszenterzsébeten született, majd a VIII. kerületbe költözött, ahol híres prímásokat ismert meg. Egyszer egy ismerőse megkérdezte tőle, mennyit ér a hegedűje. Az összeg hallatán az illető megjegyezte, hogy „te jó ég, drágább, mint a szekrényünk!”. Négy évtizeden át volt a Honvéd Együttes vezető prímása. Játszott már elegáns svájci szállodákban, itthon a Gundelnél, a Silvanus Hotelben és rendezvényeken „asztali” muzsikát. Rengeteg külföldi felkérésnek tesz eleget tizenhárom tagú együttesével. Vendége volt Ausztrália csodálatos operaházának is. Manapság már csak az idősebb korosztály rajong az operettért és a magyar nótáért, és a kávéházi cigányzenére egyre kevésbé van igény, ezért Szalai is elsősorban a virtuóz színpadi előadásokat kedveli. Hogy milyen nagyszerű művész, arról ott helyben is meggyőződhettünk, amikor zenekarának bőgősével és cimbalmosával csárdást, verbunkost és frisset játszottak nekünk.

Szalai Antal

Szöveg: Dobi Ildikó

Fotók: Jekken Péter