Posts tagged ‘Zeneakadémia’

Zenetörténeti társasjáték Batta Andrással

Január 26-án a Zenei Szakosztály és kapcsolt részei Aradi Péter vezetésével a Helikon Kiadó által megjelentetett Ki kicsoda? című izgalmas zenetörténeti társasjátékba kezdtek a szerző, Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorának jelenlétében, pontosabban játékvezetésével.

Néhányan kedvezményesen megvásárolhattuk a Helikon gondozásában megjelent kártyalapokat, szám szerint 100 darabot és a hozzá tartozó „puskát”, azaz megfejtésfüzetet a zeneszerzők sorszámát, nevét, születési és halálozási évét, legfontosabb műveit. A füzetet azonban a játék idején nem volt szabad előzetesen megnézni. Az est hangulatát emelte ifjabb Balázs János, a 2011. évi Liszt Ferenc emlékére rendezett Nemzetközi Zongoraverseny III. helyezettje, azaz a magyar nyertes. Balázs János tehetségéről mindannyian meggyőződhettünk, hiszen fantasztikusan széles skálájú a repertoárja. Bárkiről szó esett, legyen az Lully, Satie, Mozart, Chopin vagy Enescu, azonnal eszébe jutott valamelyik zongoradarabja, mi több, fejből el is játszotta. Mindenkitől tudott idézni.

ifj. Balázs János

Batta András bevallotta a száz zeneszerző válogatásának egyéni szempontjait. Sokféle meggondolás alapján hozta meg a számára is súlyos döntést, hogy ki szerepeljen a világ leghíresebb száza között. Kizárólag már nem élő zenészeket választott, akik közül az utolsó a 2006-ban elhunyt Ligeti György volt. A korban első és az utolsó zeneszerző között 700 év telt el. Batta András mentségére felhozta, hogy tanáros is a válogatása, és bizonyára lényegesen különbözik attól a szemponttól, amelyik 50-60 évvel ezelőtt mondjuk Szabolcsi Bencét vezérelhette volna. Ezért került be a sorba például az újító Erik Satie. Továbbá talán többen szerepelnek a régebbiek közül, hiszen manapság hangversenytermeinkben a régi zenék reneszánszát tapasztaljuk. Az újabbakat lényegesen kevésbé játsszák nálunk, mert a zenekarok félnek a befogadók ízlésétől, tehát maradnak bemutatásra a legfeljebb 19. századiak. Még valami: nem meglepő, de nincsenek női zeneszerzők a kiválasztottak között, de igyekezett a többieket a szerint válogatni, hogy ki volt a zene műfajában újító jelentőségű, korszakformáló egyéniség.

Aradi Péter és Batta András

A játékban részt vevők között volt Eckhardt Mária Liszt-kutató is. Remek ötletet adott, hogy a kártyák körét 30 vagy 50 darabra szűkítve lehetne gyerekekkel játszani, illetve tanítva játszani. Sokunknak nem segített a kártyák hátoldalán lévő leírás, de a kép sem, mert a legtöbb zeneszerzőről alig láthattunk valaha portrét. Az ismertebbekről, főleg a magyarokról persze igen. Az ismertebb arcok közé tartoznak Bach, Mozart, Beethoven, Mahler, Bartók, Kodály, Erkel vagy Liszt.

Az egyik játékasztal

A megjelentek mindjárt kifaggatták a legilletékesebbet a Zeneakadémia felújításának állapotáról. Batta András megnyugtató választ adott: reméli, hogy 2013. október 22-én, a névadó Liszt Ferenc születésnapján megtarthatják az épületben az ünnepi nyitó hangversenyt. Példaképpen felhozta a most épülő hatalmas operaházat Firenzében, ahol a félkész teremben máris tartanak előadásokat. A Zeneakadémia bonyolultabb ügy, mintha újat építenének, mert egy 19. századi műemlék épület Zsolnay-csempéire és Róth Miksa üvegablakaira vigyázva kell 21. századi technikát beépíteni a díszes, ódon falak közé. A múlt és a jövő szorításában nem egyszerű a feladat. A pincében próbatermet, öltözőket és kiszolgáló helyiségeket építenek.

Szöveg: Dobi Ildikó

Fotók: Novotny Anna

Fiatal tehetségek koncertje a MÚOSZ-székházban – 2. est

M E G H Í V Ó

A MÚOSZ Zenei Szakosztálya tisztelettel meghívja

a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tehetséggondozó Programjában

részt vevő fiatal művészek hangversenysorozatának második koncertjére

2011. november 9-én, szerdán este 6 órára

a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházába

(VI. Vörösmarty u. 47/a)

Közreműködik:

Duleba Lívia – fuvola

Jazz-trió:

Karosi Júlia – ének

Komjáti Áron – gitár

Fónay Tibor – basszusgitár

Vendégek:

Dr. Batta András – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

Furka Beáta – az egyetem Nemzetközi és Intézményfejlesztési Osztályának vezetője

Radóné Wirthmann Julianna – a Tehetséggondozó Program vezetője

Az est moderátora: Horvát János

A belépés ingyenes.

(A Tehetséggondozó Program leírása az előző koncertnél található.)

***

MŰSOR:

Duleba Lívia – fuvola

Francois Borne: Carmen-fantázia fuvolára és zongorára

Robert Schumann: 3 románc, op. 94

zongorán közreműködik: Gábor József

Jazz-trió

jazz-standardek, saját szerzemények

***

Duleba Lívia – fuvola

Születési hely, idő: Nyíregyháza, 1989. 12. 23.

Iskolái, tanárai:
2001-2003: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Miskolc
tanára: Siklósi Tamás
2003-2006: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája, Budapest
tanára: Dr. Csetényi Gyula
2007-2009: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

tanára: Kovács Lóránt
2009-2011: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

tanára: Bálint János

Mesterkurzusok:

Celso Machado, Emilio Galante, Ittzés Gergely, Matuz István, Adorján András, Emmanuel Pahud, Matej Zupan, Gyöngyössy Zoltán, Dejan Gavric, Gaby Pas Van Riet, Gudrun Hinze, Philippe Benoit, Carlo Jans, James Galway, Bálint János mesterkurzusa

Eredményei:

2007: VII. Országos Elek Tihamér Fuvolaverseny – I. díj; különdíj
2008: IV. Hartai Ferenc Országos Főiskolai Fuvolaverseny – II. díj
2008: Concertino Praga Nemzetközi Zenei Verseny – Összesített különdíj
2009: Prágai Tavasz Nemzetközi Zenei Verseny – középdöntő
2009: Anton Eberst Nemzetközi Fuvolaverseny – I. díj
2010: ARD Nemzetközi Zenei Verseny – középdöntő
2010: Crescendo Nyári Nemzetközi Akadémia Díja a legkiemelkedőbb résztvevő számára

2010-2011: Köztársasági Ösztöndíj
2011: Krakkói Nemzetközi Fuvolaverseny – IV. díj
2011: Allegro Vivo Nemzetközi Nyári Akadémia Díja

2011: Állandó kisegítő az UMZE Kamarazenekarban
2011: Az Operaház I. fuvolistája

Karosi Júlia – ének

Karosi Júlia zenész családból származik. Édesanyja operaénekesnő, bátyja koncertező orgonista. Hatévesen zongorázni, majd hegedülni kezdett, kiskorától kórusban énekelt. A művészet számos területe érdekelte már gyermekként is, verseket írt, komponált, színjátszó szakkörbe járt.
2001-ben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen filozófia tárgyból nyolcadik helyezést ért el, így egyenes útja vezetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol filozófia és esztétika szakon 2006-ban diplomázott.
Az egyetem alatt a jazz egyre nagyobb teret hódított az életében, így végzősként megkezdte jazzének tanulmányait Winand Gábornál. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén 2011-ben végzett Lakatos Ágnes és Berki Tamás növendékeként.
Júlia saját zenekarát, a Karosi Júlia Quartet-et 2009-ben alapította. A zenekar főként az énekesnő saját szerzeményeit játssza. Hangzásukon érződik a klasszikus zene és a modern jazz hatása, zenéjük érzékeny, finom, a letisztultságot keresi.
Júlia 2009-ben elnyerte a zsűri különdíját a Zory-ban, Lengyelországban megrendezett Voicingers Nemzetközi Énekversenyen. A díj címe: „Különdíj Karosi Júliának, a jazz-énekléshez való frissítő jellegű megközelítéséért, melyben eredeti motívumokat használ.” A zsűri tagjai: Grazyna Auguscik, David Linx, és Pawel Brodowski voltak.
2010-ben a Zeneakadémia által indított tehetséggondozó pályázat öt kiemelt hallgatója közé választotta a pályázat elbírálására kijelölt független zsűri: Szabó Dániel, Bacsó Kristóf és Bércesi Barbara.
2011-ben a Magyar Jazz Szövetség által rendezett Jazz Combo versenyen Sketches cimű művével második helyezést ért el zenekara.

Komjáti Áron – gitár

1986. június 21-én született Pécsett. Zenei tanulmányait hétévesen az Apáczai Zeneiskolában kezdte Tóth Zoltán majd Sára Erika növendékeként. Középiskolás évei alatt a klasszikus gitártól a könnyűzene (jazz, blues, funk) és a megzenésített versek felé fordul érdeklődése. Ostinato nevű együttesével első CD-jét is ezekben az években készítette el, Hívójel címmel. Ez idő alatt az említett zenekarral számos országos rendezvény és művészeti verseny résztvevője (a keszthelyi Helikon és a Kaleidoszkóp nemzetközi vers- fesztivál első díjasa). Zeneelméleti és jazzgitár tanulmányait Pécsett Tóth Zoltánnál kezdi, majd 2005-ben felvételt nyer Budapestre, az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakára, ahol Czirják Csaba és Barcza-Horváth József a tanára. 2007-ben felveszik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszára, ahol Babos Gyula és Horányi Sándor növendékeként folytatja tanulmányait.
Egyetemista évei alatt saját triójával, illetve kvartettjével koncertezik országszerte, valamint számos hazai formáció tagja. Jelenleg tagja az india-jávai zenét játszó Masala zenekarnak, ahol Zana Zoltán, Horváth Balázs, és H. Magyar Kornél a zenésztársai. Tagja Kovács Linda énekesnő zenekarának is, ahol korábbi tanárával, Barcza-Horváth Józseffel, valamint Bacsó Kristóffal és Schreck Ferenccel dolgozhat. Többször lehetősége nyílt színpadra állni a Fekete-Kovács Kornél vezényelte Modern Art Orchestra tagjaként.
2010 szeptemberétől a Dunaharaszti Zeneiskola tanára, 2011 nyarán bachelor diplomát szerzett a LFZE Jazz tanszakán.

Fónay Tibor – basszusgitár

1987. szeptember 27-én született Hódmezővásárhelyen. Zenész családból származik, de zenei tanulmányait viszonylag későn, 13 éves korában kezdtem el, amikor beiratkozott a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Zeneiskolába. Itt Vincze György volt a tanára, aki a könnyűzenei szakon tanította basszusgitárra. Két évvel később a Mindszenti Alapfokú Zeneiskolában folytatta tanulmányait, ahol Kaszás László basszusgitárra, Bencsik Attila pedig zongorára tanította. Az érettségi után, 2006-ban felvételt nyert a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskolába, ahová két évig járt. Itt Mits Gergő és Máthé László voltak a tanáraia. 2008-ban felvették a Zeneakadémia Jazz tanszakára. Jelenleg az egyetem mesterképzésére jár, tanára Lattmann Béla. A 2. évfolyamtól klasszikus bőgőt is tanul Járdányi Gergelynél.

Fontosabb fellépései:

2006: Párizs – Féte de la musique

2010: Eger – Binder Károly: Concerto,

2010: Görögország – Korfu,

2011: Binder Károly: Concerto (Olasz Intézet, Müpa)

Többek közt a Live Act Folk, a Freezio, a Mydros, a Pintér Péter trió és a Funktastic zenekarok tagja. Számos neves hazai zenész oldalán játszott már, úgy mint: László Attila, Binder Károly, Borbély Mihály, Fábián Juli…

A jövő nagy muzsikusai a MÚOSZ-ban

Május 24-én a MÚOSZ Zenei Szakosztálya szervezésében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tehetséggondozó Programja mutatkozott be a szövetség székházában.

Az idén februárban indult, egyéves program célja a kiválasztott, kiemelkedően tehetséges hallgatók személyiségének, stressztűrő képességének és világlátásának fejlesztése, kommunikációs készségeik javítása, elméleti és gyakorlati ismereteik gyarapítása a tévé-, rádió- és lemezfelvételek, a stílus, a megjelenés és a vizualitás, valamint a protokoll, a jog és a vállalkozás világában, annak érdekében, hogy utazásaik során biztonsággal igazodjanak el a nagyvilágban, képesek legyenek tárgyalni impresszáriókkal és a média képviselővel. Az est házigazdája Lőrincz Andrea, moderátora Horvát János volt, aki Kepes Andrással a program kommunikációs és protokoll moduljáért felel.

Lőrincz Andrea, az est házigazdája

Horvát János, Furka Beáta, Batta András és Radóné Wirthmann Julianna

A növendékek koncertje előtt Horvát János Batta Andrással, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával, Furka Beátával, az egyetem Nemzetközi és Intézményfejlesztési Osztályának vezetőjével, valamint Radóné Wirthmann Juliannával, a Tehetséggondozó Program vezetőjével beszélgetett. Horvát János bevezetőül felidézte, hogy amikor Wirthmann Julianna tavaly nyáron, egy balatoni strandon megkérdezte tőle, akar-e a Zeneakadémián tanítani, először hangos nevetésben tört ki, ám amikor meghallgatta, miről is van szó, örömmel mondott igent a felkérésre. Furka Beáta elmondta: a programot Európai Uniós forrásból finanszírozzák, így az egyáltalán nem terheli a Zeneakadémia költségvetését. Batta András hangsúlyozta, hogy itt nem tehetségkutató, hanem tehetséggondozó programról kell beszélni, hiszen a Zeneakadémiára eleve csak tehetséges fiatalok kerülhetnek be. Az egyetem főtárgytanárai egy-egy növendéküket jelölhették a programba, akik közül – egyéni meghallgatás után – az egyetemtől független szakemberekből álló, Szinetár Miklós vezette zsűri választotta ki azokat, akik részt vehetnek a képzésen: öten kerültek az egyéni képzést is nyújtó, kiemelt kategóriába, tízen pedig a csoportos foglalkozásokat kínáló modulokat látogathatják. A pontozásnál a zenei felkészültség és az előadóművészi kisugárzás mellett a kommunikációs készség, a megjelenés és az idegennyelvtudás is nagy súllyal esett latba. Furka Beáta szerint a kiválasztottak nem zenei szakbarbárok, hanem nyitott, kommunikatív személyiségek. Wirthmann Julianna annak a reményének adott hangot, hogy a decemberben záruló program után nem sokkal a fiatalok a tanultakat egy tévéműsor keretében a gyakorlatban is bemutathatják.

Furka Beáta és Batta András

Radóné Wirthmann Julianna

A teremben ülő újságírók közül valaki azt kérdezte, miért csak most indult ilyen képzés, hiszen evidens, hogy ilyen ismeretekre minden előadóművésznek szüksége van – látjuk, hogy a kereskedelmi televíziók mennyire felkészítik a tehetségkutató versenyek résztvevőit a szereplésre. Batta András válaszában elmondta, hogy Nyugat-Európában sok helyen nem ilyen kurzusokat szerveznek, hanem karrierirodákat működtetnek, amelyek segítik a növendékeket abban, hogy megállják a helyüket a nemzetközi zenei életben. A Zeneakadémia régi álma – árulta el a rektor – egy zenei ügynökség létrehozása, amely az intézmény nemzetközi presztízsét kihasználva próbálná meg hozzásegíteni a legtehetségesebb hallgatókat ahhoz, hogy bekerüljenek a világ négy-öt legjelentősebb impresszáriós irodájának egyikébe, amelynek támogatása jó esélyt teremt a nemzetközi hírnév eléréséhez. Furka Beáta hozzátette, hogy ez most hangsúlyozottan kísérleti projekt, amelynek bizonyos elemeit talán sikerül majd beépíteni az egyetem általános oktatási programjába is. A növendékek kérésére a második félévben új, az eredeti tervben nem szereplő modulokat is indítanak, például arról, hogyan készítsék el saját honlapjukat és hogyan jelenjenek meg a közösségi portálokon. Horvát János azt mondta, jó hangulat, segítő légkör jellemzi a csoportot. Ezután arra biztatta a jelenlévőket, a zenei blokkok után tegyenek fel kérdéseket az ifjú művészeknek, hadd gyakorolják itt is a közönség előtti szóbeli megnyilatkozást. „Én nem kérdeznék – magyarázta cinkos mosollyal – hiszen én arra tanítottam őket, hogyan verjék vissza az újságírói kérdéseket.”

Baráth Emőke, Mohai Bálint, Razvaljajeva Anasztázia és Konyicska Renáta Kriszta

Gábor József

A teremben látható aktuális kiállítás díszletei – divatfotók és felöltöztetett próbababák – között zenével folytatódott az est. Az első fellépő a fagottos Mohai Bálint volt. Gábor Józsefet, aki zongorán kísérte az ifjú művészt, Batta András a világ legjobb zongorakísérőjeként konferálta fel. A zenész családban született huszonkét éves fiatalember néhány mondatban ismertette műsorát: először Mozart tizenhat éves korában komponált, K. 191-es, B-dúr fagottversenyének első két tételét játszotta el, majd a francia Marcel Bitsch impresszionista Concertinóját adta elő, melyet – mint mondta – depressziós kezdés és hősies befejezés jellemez. A Mozart-mű előadása közben eleredt az eső, s az esőcseppek kopogása az ablakokon külön, nem kívánt szólamként kapcsolódott be a produkcióba, de Mohai Bálintot ez nem zavarta meg, koncentráltan és nagy meggyőző erővel játszott tovább. Gábor József utána tréfásan megjegyezte, bizonyára Salieri küldte épp most az esőt… A Bitsch-darabnak nemcsak a befejezése, hanem az előadása is hősies tett: igen nehéz, komoly állóképességet igénylő kompozíció. Ráadásul Mohai Bálint mindkét darabot állva adta elő, ami, a hangszer súlyát tekintve, fizikailag is tiszteletre méltó teljesítmény. Rövid koncertje után kérdésekre válaszolva elmondta, hogy saját, Takeda márkájú hangszerén játszik, amelynek ára mintegy 8000 euró – ezzel szemben egy igazán jó fagott 40-50 000 euróba kerül… Pályáját szólistaként és zenekari muzsikusként képzeli el – mint mondta, nemigen van olyan fagottos, aki kizárólag szólista karriert fut be.

Gábor József és Mohai Bálint

Mohai Bálint

Mohai Bálint és Horvát János

A következő fellépő, az 1986-ban, Oroszországban született, de hétéves kora óta Magyarországon élő hárfás, Razvaljajeva Anasztázia úgy kapcsolódott az előző blokk második darabjához, hogy szintén impresszionista művel, Gabriel Fauré op. 86-os Impromptujével kezdte műsorát. Bár elmondása szerint hangszere „elfogadható minőségű sorozatgyártmány”, mégis nagyon szép, dús hangzást hozott ki belőle. Két barokk kompozícióval folytatta: Jean-Philippe Rameau La Dauphine és L’Egyptienne című, eredetileg csembalóra írt darabjait adta elő hárfán, mégsem nevezte ezeket átiratnak, hiszen voltaképpen nem változtatott rajtuk. A műsor utolsó számát, Manuel de Falla első Spanyol táncát nem játszotta el, mert szállítás közben valamilyen technika megsérült a hangszerén, így ezt a nagyon kényes darabot nem tudta volna teljes értékűen megszólaltatni. Arra a kérdésre, miért épp a hárfát választotta hangszeréül, azt felelte, hogy az édesanyja is hárfás, ennek ellenére egy ideig gondolkodott, patológus legyen-e, vagy hárfás…

Razvaljajeva Anasztázia

Razvaljajeva Anasztázia és Baráth Emőke

Az est harmadik fellépője a fuvolista Tóth Zsuzsanna lett volna, azonban ő előző nap megbetegedett, de szerencsére két másik hallgató be tudott ugrani helyette. Az 1985-ben született Baráth Emőke a 16. századi zeneszerző és lantművész, John Dowland két, eredetileg lantkíséretes dalát énekelte el Razvaljajeva Anasztázia hárfakíséretével. A hangszerválasztás nyilván nem véletlen, hiszen Baráth Emőke az ének mellett hárfa szakot is végzett a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában. Nagyon szép, telt mezzo hangon szólaltatta meg Dowland Flow, My Tears és Can She Excuse My Wrong című dalát, az óangol szöveggel is derekasan megbirkózva. Egyébként a nyelvtanulás lehet az egyik hobbija: jól tud angolul, beszél németül és olaszul, tanul franciául, és már az oroszt is tervbe vette… Baráth Emőke a jövőben leginkább régizenével szeretne foglalkozni, és zeneakadémiai tanulmányai befejeztével külföldön kívánja továbbképezni magát.

Baráth Emőke

Konyicska Renáta Kriszta

Konyicska Renáta Kriszta

Az est a zongorista Konyicska Renáta Kriszta rövid koncertjével fejeződött be. A négy fellépő közül ő a legfiatalabb: novemberben lesz húszéves. Robert Schumann nyolc darabból álló, op. 12-es Fantasiestückéjének első öt darabját szólaltatta meg, szuggesztíven, nagy átéléssel. Előtte elmondta, azért állnak közel hozzá ezek a kompozíciók, mert mindegyik más-más karakterű: az elsőben az est mozdulatlansága, nyugalma, a másodikban a szárnyalás, a harmadikban – ahogy a címe is mutatja – a miért? kérdése, a negyedikben a kedélyesség, az ötödikben az éjszaka rejtelmei, félelmetessége ölt testet. Konyicska Renáta Kriszta fiatal kora ellenére már számos hazai és nemzetközi versenyen vett részt, közülük néhányat megnyert, néhányon pedig második-harmadik helyezést ért el. Valószínűleg fogunk még róla hallani.

A tehetséggondozó program és a fiatal művészek bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy azt tervezzük, ősszel folytatjuk. Még legalább két hasonló koncertet szeretnénk rendezni a program résztvevőinek közreműködésével: egyet a klasszikus zenei szakokon tanuló többi növendéknek, egyet pedig a jazz tanszakon, illetve a népzenei tagozaton tanulóknak.

Szöveg: Aradi Péter

Fotók: Jekken Péter

Fiatal tehetségek koncertje a MÚOSZ-székházban

M E G H Í V Ó

A MÚOSZ Zenei Szakosztálya tisztelettel meghívja

a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tehetséggondozó Programjában

részt vevő fiatal művészek hangversenysorozatának első koncertjére

2011. május 24-én, kedden este 6 órára

a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházába

(VI. Vörösmarty u.47/a)

Közreműködik:

Mohai Bálint – fagott

Razvaljajeva Anasztázia – hárfa

Tóth Zsuzsanna – fuvola

Vendégek:

Dr. Batta András – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

Furka Beáta – az egyetem Nemzetközi és Intézményfejlesztési Osztályának vezetője

Radóné Wirthmann Julianna – a Tehetséggondozó Program vezetője

Az est moderátora: Horvát János

A belépés ingyenes.

***

MŰSOR:

Mohai Bálint – fagott:

W. A. Mozart: B-dúr fagottverseny  K. 191, 1-2.tétel

M. Bitsch: Concertino

zongorán közreműködik: Gábor József

Razvaljajeva Anasztázia – hárfa:

Gabriel Fauré: Impromptu Op. 86

Jean Philippe Rameau: La Dauphine, L’Egyptienne

Manuel de Falla: Spanyol tánc No.1

Tóth Zsuzsanna – fuvola:

Franz Schubert: Bevezetés és variációk az “Elszáradt virágok” témára

zongorán közreműködik: Kiss Petra

W. A. Mozart: G-dúr koncert  K. 313, 1-2. tétel

zongorán közreműködik: Termes Rita

***

Mohai Bálint

1989. június 6-án született Budapesten. Szülei is zenészek. 8 éves korától zongorázni tanult, majd 12 évesen kezdett fagottozni a Dohnányi Ernő Zeneiskolában Pécsi Tamás, valamint édesapja, Mohai Tibor irányitásával.

2004-ben megkezdte tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Vajda József irányításával.

2007-ben a Schleswig Holstein Ifjúsági Világzenekar felvette a zenekar tagjai közé.

Márciusban abszolút 1. helyezést ért el (2-3. korcsoport) a veszprémi Országos Szakközépiskolai Fagottversenyen.

A Magyar Rádió 22-es stúdiójában vágatlan felvételt készített a 42. Nemzetközi Concertino Prága Zenei Verseny alkalmából. A magyar zsűri döntése után kiküldték a     felvételt Prágába, s a nemzetközi zsűri Prágában 1. díjjal jutalmazta játékát.

2008 júliusában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol jelenleg harmad éves hallgató. Fagott-tanára Hartenstein István. Ez évben a   European Union Music Competitions for Youth (EMCY) zenei szervezet felvette a zenészeinek tagjai közé.

A Magyar Rádió, az Országos New Talent verseny egyik győzteseként nevezte az 1969-ben Jehudi Menuhin által alapított pozsonyi Nemzetközi New Talent Zenei Versenyre.

2010-ben az Európai Unió Ifjúsági Zenekar szóló fagottosa lett.

Október óta az Erasmus Cserediák Ösztöndíj Program keretein belül két szemeszter idejére a berlini UdK hallgatója lehet, Eckart Hübner osztályában.

Számos külföldi és magyar mesterkurzusokon vett részt.

Játszott Sir Colin Davis, Herbert Blomstedt, Peter Stark, Matthias Bamert, Gianandrea Noseda, Vladimir Askhenazy, Fischer Iván, Leonidas Kavakos, Kocsis Zoltán, Csaba Péter, Alexander Apolín, Peter Schreier és Héja Domonkos vezénylete alatt.

Olyan híres művészekkel szerepelhetett együtt kamarakoncerteken, mint például Klaus Thunemann, Michel Arrignon, Marco Rizzi, Alessandro Carbonare, Jaime Martin, Miroslav Sekera, Angela Firkins, Matthias Backer, Johannes Peitz, Christian-Friedrich Dallmann, Antoni Ortiz.

Rádió- és tévéfelvételeket készített: MR 3 Bartók, Bajor Rádió, Szlovák Rádió 3, Cseh Rádió 3, BBC3, Svájci-Olasz Klasszikus Rádió, Magyar Televízió, Duna Televízió, Szlovák Televízió, Cseh Nemzeti Televízió.

Razvaljajeva Anasztázia

1986-ban született Oroszországban, 1993 óta él Magyarországon. Hét éves korában kezdett hárfázni, édesanyja volt az első tanára. 8 éves korában Felletár Melindánál folytatta tanulmányait kezdetben magán úton, majd a Szegedi Liszt Ferenc Konzervatórium diákjaként.

2006-ban felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol jelenleg Vigh Andrea, Liszt-díjas hárfaművésznő irányításával tanul.

Gyermekkora óta vett részt nemzeti és nemzetközi hárfaversenyeken. Eredményei közül a legfontosabbak az 1999-ben szerzett francia ezüst érem, mellyel a Nemzetközi Arles-i Kamarazenei Versenyen a Kocsis Krisztinával alkotott fuvola-hárfa duót jutalmazták, és a belgrádi 14. Nemzetközi “Petar Konjovic” Zenei Verseny, ahol arany érmet nyert 2009-ben.

A versenyzés mellett számos nemzetközi mesterkurzuson vett részt és magánórákat vett olyan világhírűhírű hárfaművészektől, mint Ion Ivan Roncea, Susanna Mildonian, David Watkins, Milda Agazaryan, Jana Bouskova, Marielle Nordmann, Maria Graf, Elinor Bennett, Isabelle Moretti, Isabelle Perrin, Erika Waardenburg.

Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem V. éves növendéke.

Tóth Zsuzsanna

1990-ben született Debrecenben. Zenét négy éves kora óta tanul, zongorázott, majd tíz évesen kezdett fuvolázni a debreceni zeneiskolában Horváth Erzsébet növendékekén. 2004-ben a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba nyert felvételt Alföldy Boruss Eszter osztályába.

2009 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem hallgatója, itt Vámosi Nagy Zsuzsa irányításával tanul.

Már zeneiskolai éveitől fogva számos verseny döntőse, és díjazottja:  2004-ben az Országos Szakközépiskolai fuvolaverseny döntőse, és a zsűri Különdíjának nyertese, három évvel később 2007-ben szintén ezen a versenyen második helyezést kapott. 2007-ben az “Első Nemzetközi Fuvolaverseny Ifjú Muzsikosoknak” elnevezésű fuvolaversenyen Koperben (Szlovénia) elnyerte a verseny első díját és a Nagy díjat is, valamint nyert egy különleges francia mester fuvolafejet.

Számos hazai és nemzetközi mesterkurzus résztvevője volt olyan nagyszerű fuvolaművészekné,l mint Andrea Lieberknecht, Walter Auer,Eyal-Ein Habar, Christian Studler, és mások.

2010-ben részt vett a Bécsi Filharmonikusok zenekari akadémiáján Attergau-ban (Ausztria), és személyes meghívást kapott 2011 nyarára Salzburgba, a zenekar “Utánpótlás képző akadémiájára”

Tóth Zsuzsanna jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem II. éves hallgatója.

***

A LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI EGYETEM KLASSZIKUS ZENEI ÉS JAZZ-SZAKOS TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAMJA

A háttér

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zenei és jazz-szakos növendékei számára 2010 novemberében lebonyolítottunk egy tehetségkutató válogatást azzal a céllal, hogy a kiválasztott kiemelkedő zenei tehetségeink bekerüljenek egy tehetséggondozó programba, amely a nemzetközi karrierjük elindítását segítené.

Egyértelmű a tapasztalat, hogy ehhez önmagában a magas szintű zenei tehetség és képzés nem elég. Feltétlenül szükséges nagyon sok egyéb képesség, tulajdonság fejlesztése, emellett a folyamatos nemzetközi jelenlét is fontos az ifjúsági zenekarokban, táborokban, mesterkurzusokon, versenyeken. Ez utóbbiakat viszonylag szervezetten tudjuk kínálni a hallgatóknak, de a nemzetközi porondon való sikeres érvényesülést (az önérvényesítést) semmilyen formában nem tanítjuk ma, a hagyományos egyetemi képzés keretein belül.

Ezért határoztuk el, hogy a napi képzésen túlmutató, csak a kiválasztott ambiciózus tehetségeknek szóló tehetséggondozó programot indítunk, amely nem a zenei tehetség továbbfejlesztését szolgálja (hisz a Zeneakadémia a zenei képzés csúcsintézménye Magyarországon), hanem az egyéb képességek fejlesztését, a személyiség felkészítését a nemzetközi helytállásra.

A kurzusok célja a hallgatók személyiségének, stressz-tűrő képességének és világlátásának fejlesztése, a kommunikációs képességeik javítása, az alapvető protokoll ismeretek elsajátítása annak érdekében, hogy utazásaik során biztonsággal igazodjanak el a nagyvilágban, képesek legyenek tárgyalni impresszáriókkal és a média képviselővel. Sok olyan esetről hallottunk, ahol igazi nagy zenei tehetség a fenti képességek hiánya miatt esett el fontos felkéréstől.

A tehetséggondozó program egy jelölési – kiválasztási folyamattal indult.

Az egyetem főtárgy tanárai – akik tanítványaik közül mindössze egy kimagasló tehetséget nevezhettek – a klasszikus zenei szakokról végül 23 növendéket, a jazz tanszakról 7 hallgatót jelöltek a kiválasztásra bízva abban, hogy kiemelkedő tehetségük és a program során elsajátított képességeik olyan felkészülést biztosítanak a számukra, amellyel kb. egy év múlva magabiztosan állhatnak ki a hazai és nemzetközi zenei élet döntéshozói elé.

Az 1 éves program modulokból áll, és a tavaszi, ill. az őszi szemeszter kijelölt hétvégéin lesznek tömbösített formában megtartva, illetve bizonyos tevékenységek (pl. nyelvtanulás) folyamatosan futnak.

A modulok részletes ismertetése:

A személyiségfejlesztéssel, stressz kezeléssel kapcsolatos trainingek szakmai vezetője dr. Buda Béla jeles pszichiáter, a foglalkozásokat Suhai Gábor pszichológus trainer, a stressz kezelést egyetemünk kiváló fiatal oktatója Stachó László (pszichológus és zenetörténész diplomával), ill. Holics László fiatal zongoraművész, óraadó tanárunk tartja.

A kommunikációs, tárgyalási készség fejlesztését és nemzetközi, ill. protokoll ismereteket Kepes András és Horvát János ismert médiaszakemberek tartják. A fiatal muzsikusok világjáró életformára való felkészítésében rendkívül fontos szerep jut a protokoll ismereteknek. Különböző népek viselkedési/étkezési szokásaival kell megismerkedniük, tudniuk kell, hogyan kell fogadásokon, ünnepi vacsorákon, követségi rendezvényeken viselkedniük, kit, milyen módon szólíthatnak meg, stb.

A zenei élet munkamegosztásának ismertetése azért fontos, mert a fiatal művész nagyon sok helyről kaphat felkérést, és minden esetben tisztában kell lennie azzal, hogy a felkérő kit és mit képvisel. A zenei életet impresszáriók, koncertszervezők, hangversenyrendezők, ügynökök, intendánsok, zenei főigazgatók rendszere szövi át, érdemes időben megtanulni ki kicsoda, és mi a szerepe. A modult tartja: Devich János, Egyetemünk professor emeritusa, rektori tanácsadója, csellóművész, kamarazene professzor.

„Világlátás” modul: Szinetár Miklós tanár úr egy különleges blokkot alkotott, kultúrtörténeti interaktív kurzusokon keresztül szélesíti a hallgatók világlátását a minél hitelesebb interpretáció eléréséhez, és a színpadi jelenlét biztonságának megtalálásához.

TV/Rádió/hanglemezfelvételi gyakorlatra Hollós Máté a Hungaroton vezérigazgatója, ill. Petrovics Eszter a Duna TV zenei igazgatója hívja meg a hallgatókat.

A művészek számára különösen fontos az egyéni megjelenés, az egyéniség visszatükröződése az öltözködésben, hajviseletben, sminkben, a meggyőző színpadi vizualitás, ehhez Droppa Judit textilművész, a MOME volt rektora tart stílus tanácsadási kurzusokat.

A művészléttel járó szerződéses, adózási, vállalkozási, pénzügyi ismeretek, különösen impresszárió híján idegen világ a művészeknek, ehhez nyújt segítséget dr. Sándor Miklós nemzetközi jogász, ill. Jakab Eszter adótanácsadó programja.

A nyelvtudás, az utazási ismeretek, az internetes tájékozottság további fontos elemei a programnak. A nyelvtudáshoz egyéni, ill. kiscsoportos tanfolyamok finanszírozásával járulunk hozzá, az utazási ismeretek modult dr. Faragó Hilda a Magyar Utazásszervezők Egyesületének elnöke tartja.

Projekt management: A program kulcsa a koncepció, a kiváló szakemberek megnyerése és a professzionális szervezés. Ehhez, belső szakértelem és kapacitás híján külső segítséget kértünk Radóné Wirthmann Julianna személyében.

Meggyőződésünk, hogy az új program szemléletformáló lesz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem életében, és növeli tanárainak és hallgatóinak presztízsét. Egyben olyan tudással és készségekkel vértezi fel az egyetem kötelékéből ki-, és a nemzetközi zenei élet kiélezett versenyhelyzetébe belépő fiatal muzsikusokat, amelyek jelentős eséllyel segítik őket a konkurensekkel szembeni helytállásra és a várt karrier beteljesítésére.

Budapest, 2011. január 17.

Furka Beáta

Nemzetközi és Intézményfejlesztési vezető

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem