Posts tagged ‘Liszt’

Liszt és Chopin szoborbemutató a Budavári Önkormányzatnál

Práczky István a két mellszobor romantikus előtörténetét mutatta be 2011. július 25-én a népes hallgatóságnak. A remekmívű Liszt-mellszobrot dr. Gerő Katalin készítette a Budavári Önkormányzat és a Zeneszalon Kft. megrendelésére, a Liszt-év alkalmából.

A Zeneszalont Práczky István ügyvezető és Szilasi Alex zongoraművész 2004-ben alapította, hogy megidézze a romantika eltűnt szalonvilágát egy csöppnyi művészetkedvelő közösség, valamint zenei kultúránk gyökereinek bemutatását a műértők számára. Ennek érdekében helyezték előtérbe Chopin életművét és Liszt baráti körének romantikus szalonkultúráját. 2005-től tudatosan készültek Chopin születésének 200. évfordulójára, a 2010-es ünnepségekre. A díszhangversenyt a Művészetek Palotájában tartották, ahonnan a tévé és a rádió is sugározta. Élvonalbeli lengyel zenekart hívtak meg hozzá, s a koncertet a francia Pleyel gyár legújabb hangversenyzongoráján adták elő. A produkciót azután Lengyelországban is megismételték. Ennek hatására Szilasi Alexet tavaly a Chopin2010 emlékbizottság elnöke, Waldemar Dąbrowski megajándékozta Bolesław Syrewicz 19. századi szobrász Párizsban felállított köztéri szobrának másolatával. Szilasi a bronz mellszobrot itthon közcélra ajánlotta fel. Dr. Nagy Gábor Tamás, Budavár Önkormányzatának polgármestere örömmel segítette az ügyet, és azonnal testvérvárosi kapcsolatot kezdeményezett a lengyel főváros történelmi óvárosával. Tavaly októberben Wojciech Bartelski polgármester a magyar nemzeti ünnepen Budavárra látogatott. Szilasi Alexet ekkor Chopin-útlevéllel látta el, amit csak igen kevés művész kaphat meg a világon.

Liszt és Chopin szobra Budapesten először és - legalábbis egyelőre - utoljára együtt

A cserébe felajánlott Liszt-szobor elkészítésére még decemberben dr. Gerő Katalint kérte fel az önkormányzat és a Zeneszalon Kft. A szobortervet a Budapest Galéria (a köztéri szobrokért felelős szervezet) bírálóbizottsága dicsérettel elfogadta. A szobor idén május végén került ki a kőbányai öntödéből, hogy most bemutatkozzon a sajtónak, mielőtt Varsóba kerül, a Varsói Felkelés augusztus 15-i nemzeti ünnepére. (Ha Varsóban járunk, feltétlenül látogassunk el a Varsói Felkelés Múzeumába is!)

A két szobor most először és utoljára „találkozott”. Fryderyk Chopin szobra a budai Horváth-kertbe kerül, Liszt Ferenc új mellszobra pedig a varsói Łazienki parkban társul Chopinéhez.

René Roudaut, budapesti francia nagykövet közbenjárásának köszönhetően dr. Gerő Katalin szobrának másolatát el fogják helyezni a párizsi Luxembourg-kertben, ahol az ajándékba kapott Chopin-szobor eredetije áll, hogy a francia zenekultúrát meghatározó két zeneköltőt munkásságuk hajdani helyszínén együtt lehessen látni.

Szilasi Alex zongoraművész a sajtóbemutatón

A szoborbemutató egy ausztrál fotóművész jóvoltából meglepetéssel is szolgált. A fotós 13 perces videoklipet készített az öntés fázisairól és annak kézműves munkálatairól, és ezt levetítették a megjelent nagyszámú közönségnek. Kísérőzenének Szilasi Alex egy 12 perces művet választott: Liszt XII. Magyar Rapszódiáját játszotta a videoklip alá, és noha előzetesen nem látta a filmet, a darab előadását – a vetítés második percében indítva – pontosan a végére fejezte be. Teljesítményét a hallgatóság lelkes ünnepléssel jutalmazta.

A hajdani két jó barátot, Lisztet és Chopint ezentúl együtt köszöntheti a közönség Varsóban és Párizsban egyaránt.

Dobi Ildikó

Gerő Katalin Liszt-szobra útra kel…

Tavaly nyáron – a Chopin-bicentenárium évében – Szilasi Alex zongoraművészt, mint a lengyel zeneszerző avatott tolmácsolóját, az a kitüntetés érte, hogy a varsói Chopin2010 emlékbizottság elnöke, Waldemar Dąbrowski úr neki adományozta Bołeslaw Syrewicz, 19. században élt szobrász Chopint ábrázoló, Párizsban felállított köztéri szobrának másolatát.

Práczky István ügyvezető és Szilasi Alex zongoraművész – mint a Zeneszalon Kft. megalapítói – 2005 óta készültek a Chopin-bicentenárium méltó megünneplésére. Ennek szellemében határozták el, hogy az adományozott mellszobrot közcélra ajánlják fel. A Budavári Önkormányzat polgármesterével, dr. Nagy Gábor Tamással arra a közös elhatározásra jutottak, hogy ezért a gesztusért cserébe Budavár egy Liszt-büsztöt adományoz Varsó történelmi óvárosának.

A portrét dr. Gerő Katalin szobrászművész készítette el közérdekű felajánlásként. Augusztus 13-án a két fővárosi kerület testvérvárosi szerződést ír alá, és ezen alkalommal avatják fel a Łazienki királyi parkban, néhány lépésre Chopin magányos emlékművétől, Liszt Ferenc mellszobrát.

Szilasi Alex ajándékba kapott Chopin-szobra Budán, a Horváth-kertben kap helyet.

Az alkotás nyilvános hazai bemutatójára július 25-én került sor, ahol Chopin és Liszt, a két barát  szobra utoljára találkozott.

Gerő Katalin Liszt-szobra

Gerő Katalin Liszt-szobra

Dr. Gerő Katalin szobrászművész – a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Körének vezetőségi tagja, valamint a Magyar Haydn Társaság elnökségi tagja – kérésemre megosztotta gondolatait a szobor megalkotásának folyamatáról.

Liszt szobrának megformálásához a zeneszerző életének, egyéniségének ismeretén kívül, szüksége lehetett hiteles képi dokumentumra is. Mi volt az első lépés, amit elkerülhetetlennek tartott?

Megkerestem Eckhardt Máriát, a Liszt Emlékmúzeum nyugalmazott igazgatóját, aki rendelkezésemre bocsátotta féltve őrzött Liszt-fotóalbumát, amelyből lefényképeztem a számomra fontos ábrázolásokat.

Egyértelmű volt az ön számára, hogy a zeneszerzőt melyik életkorában kívánja ábrázolni?

Az világos volt előttem, hogy fiatalkori portrét szeretnék mintázni, mert tudtam, hogy a szobor Varsóba kerül. Miután Chopinnel Liszt a harmincas éveiben kötött barátságot Párizsban, nyilvánvaló volt, hogy nem az idős mester arcát kell megjelenítenem. Miután a szobrot a Łazienki parkban, tehát kültéren tervezték felállítani, ezért az életnagyságúnál nagyobbra kellett készítenem.

Mi volt az alkotási folyamat első lépése?

Először egy tartószerkezetet kell felépíteni, amely képes a nagy súlyt megtartani. Ebben az esetben ez 110 kiló agyagot jelentett. A következő lépés a mintázás, amelyet megelőzött  Liszt arcának anatómiai tanulmányozása. Az életkorán túl olyan karakterjegyeket is szerettem volna ábrázolni, ami ezt a rendkívüli energiával bíró egyéniséget jellemezte. Leírták róla, ha egy helyiségbe belépett, minden szem felé fordult. Nem véletlen, hogy a nők körében is népszerű volt, így női szobrászként ennek megmutatása is szándékomban állt. Ugyanakkor az arcvonásoknak tükrözniük kellett azt a harmóniát és a benne rejlő tudatosságot, bölcsességet is, ami egész életét áthatotta. Volt még egy vonása, amit meg kellett jelenítenem: Liszt mindezeken túl jó ember volt, aki másokon segített anélkül, hogy szórta volna a pénzt, pontosan tudta, ki az, aki megérdemli a támogatását, és ki az, aki nem. Nagyon remélem, hogy a szobor a szemlélő számára visszaadja ezeket az emberi vonásokat is.

A szobor bemutatása során láthattunk egy videofilmet is, amelyben végigkövethettük az öntési folyamatot.  Ez váratlan élményt szerzett a jelenlevőknek….

A National Geographic fiatal ausztrál fotóművésze, Warren Richardson, Magyarországon járva, egy vonat ablakából véletlenül látta meg az öntöde épületét, ami felkeltette érdeklődését. Bejutva az öntödébe botlott bele az én gipsz büsztömre, mely épp öntésre várt. A sors akaratából szinte „beleszeretett” a szoborba, és ettől kezdve végigfényképezte az öntés folyamatát. Azért is ragadta meg ez a környezet, mert a technológia több száz, vagy talán több ezer éve is változatlan, csak kézi erővel végezhető. A felvételek már elkészültek, amikor mi találkoztunk. Megbeszétük, hogy a szobor sajtóbemutatásának időpontjáig összeállít egy rövid filmet a látottakról.

A 13 perces alkotáshoz Szilasi Alex zongoraművész egy 12 perces Liszt-zeneművet választott, amelyet kitűnő érzékkel röviddel a film elindulása után kezdett el. Így – mint a némafilmek korában – percre pontosan végigkövette zongorajátékával a filmen látható eseményeket, mintha meg lett volna komponálva. Ez óriási élmény volt nem csak nekem, hanem a jelenlévők számára is.

A Liszt-szobor és alkotója, Gerő Katalin, valamint Szilasi Alex zongoraművész

A Liszt-szobor és alkotója, Gerő Katalin, valamint Szilasi Alex zongoraművész a sajtóbemutatón

A szobor tehát útjára indul, hogy méltó helyére kerüljön…

Igen, Varsó óvárosába, Chopin emlékműve közelébe. A lengyelek eddig féltékenyen őrizték a parkot, más szobor elhelyezésére nem volt precedens. Most azonban úgy döntöttek, hogy Chopin és Liszt közeli évfordulója kapcsán erre sor kerülhet. Ez óriási megtiszteltetés számomra.  Bízom abban, hogy a szobor egy második példányát sikerül még a bicentenárium évében Magyaroszágon is elhelyezni.

Herbert Veronika

„EGY EURÓPAI TÜRINGIÁBAN” – A 2011-es Liszt-év előkészületei

Németország „zöld szívében”, Türingiában minden Liszt Ferencről szól, születése 200. évfordulójának 2011-es ünnepségeiről, hiszen tanárként és zenészként itt töltött életéből harminc évet. A tartomány városai 2010 nyarán máris kétszáz rendezvény programját kínálják a kiadványaikban; logót, kitűzőt osztogatnak; szakértő idegenvezetőket bocsátanak a látogatók rendelkezésére. 2011. június 18. és július 9. között rendezik „ÜberLisztet” címmel a fesztivált, világhírű művészek (köztük Ránki Dezső és Ella István) felléptével. A Liszt-év fővédnöke Christine Lieberknecht, Türingia miniszterelnök-asszonya és Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke.

Külön füzeteket adnak ki a részt vevő városok (Weimar, Eisenach, Erfurt, Meiningen, Sondershausen) turistairodáiban a szálláshelyekről, a városok közötti IC vonatok közlekedéséről, kedvezményekre jogosító turistakártyákat bocsátanak ki (a 144 órás 15 euró). Sok templomi és szabadtéri hangverseny ingyenes! A koncertek 4-6 euróba kerülnek. Az alkalomra díszbe öltöztek a Liszt-emlékhelyek.

Weimar, világörökségi helyszín

A várost őrgrófi és hercegi tulajdonosainak köszönhetően a 13. századtól a kultúra, a tudomány, az irodalom, a zene, a festészet és az építészet fellegváraként tartotta számon Európa, ahol szívesen vert tanyát a politika és a művelt nemesség. A Rathausplatzon 1796-ban emelt (ma ötcsillagos) Hotel Elephant a hagyományos türingiai konyhaművészetet kínálja vendégeinek. Hosszú a hírességek névsora, akik itt laktak: J. S. Bach, F. Schiller, Goethe, Wagner, Liszt, Lev Tolsztoj, Alma és Gustav Mahler, Franz Werfel, Walter Gropius, Thomas Mann, Yehudi Menuhin, Günter Grass, Kertész Imre és mások. Az első emeleti erkélyről Gropius mester és Alma Mahler szobra tekint ránk.

A Rathausplatz legszebb reneszánsz épületei között Lucas Cranach mester sgraffittókkal díszes háza áll, akinek festményeivel tele vannak Türingia templomai és múzeumai. Stratford upon Avon után Weimar színházában adják elő leggyakrabban Shakespeare műveit, ezért II. Erzsébet brit királynő egy nagy piros postaládát ajándékozott a városnak. Az egyik bájos, faszerkezetes házban lakott 1518-tól Luther Márton. A Hochschule für Musik FRANZ LISZT szintén a városban telepedett meg. A diákok fekete pólóján ez a felirat áll: SoLISZT.

A weimari Luther-ház

SoLiszt felirat a Liszt főiskolások pólóján

A Liszt Múzeum a zenész utolsó lakhelyének szolid biedermeier berendezését, használati tárgyait, hangtalan úti fazongoráját, valamint a róla készült szobrokat mutatja be. Az egykori udvari kertészet házát Wittgenstein hercegnő rendezte be számára. Az év egynegyedét, a nyarat töltötte itt, a többit 1869-től 1886-ig megosztotta Róma és a pesti zeneakadémiai tanítás között. A gyönyörű Ilm folyó partján hatalmas Liszt-szobor áll.

Liszt szobra a weimari parkban

Altenburg kastélya Ober Weimarban, az Ilm folyó feletti dombon, 1811-ben épült. Von Wittgenstein hercegnő ajándékul kapta a kastélyt Maria Pavlovnától. Ebben lakott Liszttel több mint egy évtizedig. Itt született a h-moll szonáta és a Magyar rapszóda. Hozzá menekült R. Wagner üldöztetése idején. Liszt 1849-ben itt vezényelte először a Tannhäusert. A ház emeletén két zeneszalon van, bár az épület még felújítás alatt áll. Így is gyönyörűek a kék, bordó és fehér selyemmel borított helyiségek, ahol Liszt a tanítványait fogadta, ill. ünnepi játékokat rendezett.

Autóbusszal mentünk ki a néhány kilométerre fekvő Denstedt régi kis templomába, mely a Carl August őrgróffal házasságot kötött Maria Pavlovna nagyhercegnő (Nagy Katalin cárnő unokája) kedvéért ökomenikus kegyhely lett. Johann Gottfried Herder püspök-költő idejében Goethe e faluban fejezte be az Iphigeniát. Jártak itt Bach és fiai, de az ő hangszerük nem maradt fenn. Liszt negyven orgonahangversenyt adott az 1859-60-ban, Johann Gottlob Töpfer által épített, 19 regiszteres, két manuálos, pedálos orgonán. Töpfer volt a 19. század leghíresebb orgonaszakértője. Liszt a két kilométerrel arrébb lévő Tiefurt legendás kántorával, Alexander Wilhelm Gottschalggal (1827-1908) „orgonakonferenciákat” és privát koncerteket tartott a templomban. A szép kis orgonát 1993-ban restaurálta a Förster & Nicolaus cég, Sir Yehudi Menuhin támogatásával. A felújított orgona avatásán megjelent Liszt ükunokája, dr. Nike Wagner is. Nekünk a zenetudós Michael von Hintzenstern játszott rajta. Kiváló a hangzása. Hintzenstern idén (2010) áprilistól augusztusig koncertsorozatot tartott Liszt-művekből. Augusztus 25-én befejezésül adta elő a „Liszttől Ligetiig” című estjét. Amit meghallgattunk: Bach korál-előjátékát (amit Weimarban írt), Liszt egyik orgonára átírt zongoradarabját, ezt adta elő a denstedti orgonán a Gottschalggal tartott „konferencián”, a felső, lágy regiszteren pedig egy könnyed Mozartot, majd Liszt Consolation című darabját. Denstedt nevezetességeihez tartozik a Bauhaus-mintára épült barátságos mai lakónegyed.

Liszt orgonája Denstedtben

A weimari Schlossmuseumban, Carl August herceg és Anna Pavlovna hatalmas palotájában gyűjtötték össze az európai művészet és a barokk Weimar legragyogóbb darabjait. Goethének külön termet szenteltek, amelyben a költőóriás tizenegyféle tudományát láthatjuk a mennyezeti tondókon. Elbűvölő a reformációkori festménygaléria id. Lucas Cranach-gyűjteménye a közismert Luther-portrékkal.

Anna Amalia hercegnő óriási barokk kastélyában lévő, 1761-1766 között építtetett, háromszintes rokokó könyvtárába hetvenezer kötetet szedett össze, zömében olasz témában (Anna Amalia von Sachsen-Weimar-Eisenach 1739-1807). Pergamen- vagy bőrkötésben sorakozik a korában hihetetlen méretű gyűjtemény a fehérre festett, aranyozott szélű polcokon. A polcok között láthatjuk a kor nagyjainak portréját, ill. szobrát. Döbbenetes David D’Anger Goethe-mellszobra! Egy francia merte a német költőfejedelmet olyannak ábrázolni, amilyen a leírások szerint lehetett: gonosznak és csúnyának. Itt nem szabad fotózni, a történelmi padlón pedig túlméretezett, nehéz filcpapucsokban lehet bukdácsolni. Anna Amalia Könyvtára jelenleg egymillió kötetet tartalmaz, ugyanis hozzá jött még Goethe könyvtára, a Shakespeare-gyűjtemény és Liszt Ferenc magánkönyvtára is.

1904-ből való az Ilm folyó gondozott parkjában az első európai Shakespeare-emlékmű, és kissé távolabb, elszigetelten áll Goethe első weimari lakása, a többszintes kerti lak.

Erfurt

A dombos várost védő, 17. századi Petersberg Citadellájából láthatjuk be az egész óvárost és templomait. Az 1103-ból származó Peterskirche kereszt alaprajzú templomán fedezhetjük fel Erfurt régi címerét, a két kereket. Az egyetlen, nem nemesi származású püspök, Leonard ugyanis előzőleg kerékgyártó mester volt.

A Sankt Marien dóm az egyetlen katolikus hely Erfurtban, mert a mainzi érsekséghez tartozott. Silvius von Kessel orgonaművész Liszt-koncertjét: a B-A-C-H prelúdium és fúgát és a Weinen, Klagen variációkat hallgattuk meg. Itt adják majd elő az ünnepen Szent Erzsébet legendáját. Eredetiek a 15. századi, 18 m magas, gótikus, bibliai jeleneteket ábrázoló üvegablakok. Túl sok fényt nem engednek be. A dóm zarándokhely Szent Erzsébet, Szent Bonifacius és tours-i Szent Márton ereklyéi miatt. Az oldalfalakat egy Cranach-festmény és 14-15. századi szárnyasoltárok darabjai díszítik.

Az erfurti dóm

Az Erfurti Színház Európa legmodernebb színháza, igazi mestermű a belvárosban, a szocialista Optima írógépgyár helyén. Kívülről átlátszó üvegkocka, belül a fantáziadús építészet csodája a sok csigavonallal, ízléses belső tereivel, nappal természetes világítással. A legdrágább jegy 31 euró! Tartanak benne opera- és színházi előadásokat, hangversenyeket, performanszokat. Egyszerre akár három színpad működhet. Néhány éve egy emlékezetes Tannhäuser előadást láttam a nagyszínpadon.

Élmény a 11. századi Régi Zsinagóga, mélyen a járdaszint alatt. Kiállították az 1348-51-es nagy pestisjárvány emlékeit és a régi lakóházak, az ún. Krämerbrücke alatt futó Gehra folyó környékén talált kincsleletet. Ez a legnagyobb középkori zsidó emlékegyüttes Európában.

Kívülről roppant díszes a 19. századi Kaisersaal, amit a második világháború után régi fényképek alapján rekonstruáltak. Megfordult itt sok király, Napóleon és I. Sándor orosz cár (aki Párizsban is alapított koncerttermet). Ma a zenei főiskolások koncert- és gyakorlóhelye. 2011-ben több Liszt-hangversenynek ad otthont.

Eisenach

Itt minden Szent Erzsébetről, Lutherről és Bachról, Wartburg vára termeinek felújítása pedig Lisztről és Wagnerről szól. A látogatók először is J. S. Bach szülőhelyét keresik fel. A Szent György templom előterében óriási Bach-szobor áll. Az oltáron középkori a kereszt és 17. századi a keresztelőmedence. Itt keresztelték őt és a legtöbb gyerekét. A nép nyelvén neve úgy szerepel, mint „az ötödik evangélista” vagy „a zenei prédikátor”. Türingia összes zenésze a Bach-családból került ki.

Az ősi Bach Házban dr. Jörg Hansen igazgató kalauzolt. Feltételezhetően e házban született Johann Sebastian, de biztosan itt töltötte a gyerekkorát, ahol hegedülni és brácsázni tanult, valamint kézi fújtatással segítette nagybátyja orgonajátékát. A berendezés tökéletesen korhű. (A Bach család pékmester dédapja a protestánsüldözések idején hagyta el Magyarországot.) Az egyszerű kis házban látjuk a családi Bibliát, a fapallós szobákat, olajlámpásokat és gyertyatartókat, a korabeli mellékhelyiséget. A konyhakert ma virágoskert kis lugassal, kőpaddal. Ritka régi hangszergyűjtemény sorakozik a tárlókban, mint a síppal ellátott hegedű, a halk hangú kis clavichord, a házi fújtatós orgona, a háromregiszteres csembaló, a háromszög alakú spinét (Heinrich Silbermann műhelyéből), a viola d’amore, vagy a sokhúros vonós hangszerek. Uwe Fischer muzeológus fantasztikus élményben részesített a régi hangszerek megszólaltatásával. Az öreg házban Dietrich Buxtehude 1674-ben adott házi hangversenyt, 1705-ben B. Mühlhausen találkozott J. S. Bach-hal. Jóval később hangversenyezett itt Liszt, Mendelssohn (1829-ben előadta Bach Máté-passióját), Clara Schumann, majd Wanda Landowska, a csembaló 20. századi divatba hozója. Az ő ereklyéiből 2011-ben nyílik emlékkiállítás.

Bach egyik otthoni orgonája

Zenehallgatás a modern Bach Múzeumban

A régi ház melletti modern látogatóközpont büfével és zenetermekkel szintén nagy élmény. A plafonról lógó kagylófotelekben Bach-hangversenyeket hallgathatunk. Az interaktív kiállítás sok meglepetést tartogat: például Bach koponyájának számítógépes rekonstrukcióját, kéziratainak felvételeit. Kézhez vehettük a 2011-es türingiai Bach Hetek április 15-től május 8-ig tartó programjait.

Eisenach város alapítója és büszkesége a meredek dombon magasodó Wartburg vára, a világörökség része. 1067-ben a határerődítményből a türingiai őrgrófok, akik az akkori Német-Római Szent Birodalom legbefolyásosabb fejedelmei közé tartoztak, 1170 táján felépítették a román stílusú, plasztikákkal gazdagon díszes kőépületet. Kétszáz oszlopával a világ legpompásabb létesítményének számított. A hosszú, reneszánsz Fachwerk-szárny ma ötcsillagos szálloda, bár műemlék lévén, lift nélkül. A 350 négyzetméteres dísztermet (Rittersaal) három kandalló fűti. I. Hermann őrgróf bőkezűen támogatta a dalnokversenyeket. A művészetpártoló udvarban a kor leghíresebb minnesängerei, köztük Walter von der Vogelweide és Wolfram von Eschenbach vendégeskedtek. Wagner Tannhäuser című operáját e helyszín ihlette. Liszt Ferenc kezdeményezésére magasították a dísztermet az akusztika miatt, s festették ki romantikus stílusban a mennyezetet, készítették el a magyar királylány, Erzsébet egykori lakosztályában a négyezer aranymozaikkal kirakott falakat 1902 és 1906 között. A mesébe illő reneszánsz palotarészben találjuk a száműzetését itt töltő Luther Márton szerény dolgozószobáját. A protestánsüldözések idején Wartburg várában titkos néven, álruhában húzta meg magát, s fordította le két hét alatt görögből az Új Testamentumot! Luther ezzel a munkájával a német nyelv és írás megújítójának tekinthető, mert egységet teremtett a sok nyelvjárásból. Továbbá tizennégy hittudományi és reformátori művet is írt.

Wartburg vára

Jövőre a Wartburg-koncertek 54. évfolyamát tartják, májustól szeptember közepéig, a díszteremben.

A Reuter-villa az itáliai historizmus stílusában fogant a 19. században, Eisenach villanegyedében. Ebben töltötte utolsó éveit a koszorús mecklenburgi költő, Fritz Reuter (1810-1874), a legolvasottabb német szerző. Költői és természettudományi sikereinek csúcsán vásárolta meg a villát 1863-ban. A gazdagon berendezett kertes ház most a város tulajdonában lévő múzeum. Bayreuth után a világ második legnagyobb Wagner-gyűjteményével rendelkezik, ugyanis Liszt veje, R. Wagner sok időt töltött a villában. A nagyszerű zongorák megszólaltatásával világhírű művészek adnak itt hangversenyeket. 2011-ben a Liszt-évre készülnek von Bülow-, Wagner- és Liszt-művekkel. A jegyek 14-24 euróig kaphatók.

A Reuter-villa

Köszönettel tartozunk a tanulmányút remek szervezéséért a DZT-nek, a Német Turisztikai Hivatal hazai képviselőjének, Dernovics Lászlónak, valamint a szakértő kalauzolásért az egyes városok idegenvezetőinek, akik hozzásegítettek Türingia szépségeinek és zenei emlékeinek felfedezéséhez.

Dobi Ildikó