A Muzsikáló Múzeum Szentendrén
A világ legbájosabb múzeumát látogatta meg a MÚOSZ Zenei Szakosztálya a szentendrei Fő tér 1-ben. Két éve nyitotta meg Korenchy Gábor gyűjtő egy apró ajándéküzlet emeletén. A látogatót garantáltan elbűvölik az elmúlt korok zenélő, mozgó szerkezetei, a kintornák, a sípládák és a díszes wurlitzerek, ha rátalál a kiállításra.
Tudjuk, a gyűjtő mindent megtesz azért, hogy álmainak vágyát bármi áron megszerezze, még ha egy fillér sincs a zsebében. Korenchy a VIII. kerület körfolyosós házainak egyikében nőtt fel, és emlékezett az udvaron kalapozó, kerekes, kurblis zenegépet toló kintornásra, akinek jutalmul a hangulatért, újságpapírba csomagolt alumínium 10-20 filléreseket dobáltak le a lakók.
A különleges kiállításon a múlt zenegépeivel ismerkedhetünk. A zenegép az a hangforrás, amelyiket zenei képzettség nélkül bárki megszólaltathatott, a hangzása pedig egy muzsikus vagy egy kisebb zenekar hatását kelti a hallgatókban. A régészek szerint a találékony ókoriak Kr. e. 2-300 évvel már építettek vízhajtású órákat, némelyikük hangokkal is jelezte az idő múlását. A 13. században csak uralkodók engedhették meg maguknak a szárnyaikat mozgató, csicsergő ezüst vagy arany műmadarakat. A barokk korban dallamokat játszó lábas órákat építettek, a templomtornyokban pedig megjelentek az első harang-automaták. Leghíresebb közülük a strassburgi katedrális világórája. A 18-19. századból maradt fenn a legtöbb, ma is működő asztali zenélő óra. 1825-től Mária Terézia a hadirokkantaknak engedélyezte az utcai gépzenélést – bizonyára nyugdíj helyett.
Új fejezet kezdődött a Thomas Alva Edison által megvalósított emberi hangrögzítéssel 1878-ban. A fonográf Edison 1200 szabadalmából csupán az egyik! A hang rezgését puha viaszhengerre vitte fel, amiről később lejátszható volt. Bartók és Kodály a népzenei gyűjtését is eleinte ilyen szerkezetre rögzítette, amit a Nemzeti Múzeum könyvtári őrei kottáztak le. Edison másik találmánya a viaszhenger tartalmának törlését szolgáló „Edison shaving machine”.
A következő állomás Emil Berliner gramofonja 1887-ből, ami kiszorította helyéről a fonográfot. Korenchy ezekből is megszerzett néhány darabot. A találmány korszakos érdeme a tömeggyártásra alkalmas kemény hanghordozó, a hanglemez megjelenése. Ekkor már szériában készültek a tölcséres gramofonok, később a táskás, tölcsér nélküli társaik. Se szeri, se száma a sokkal korábbi tűhengeres, hangzófésűs zenélő szerkezeteknek, a nyakba akasztható sípládáknak, a csöppnyi asztali orgonáknak.
A gyűjtemény jórészt 1780 és 1930 között készült mechanikus zenélő szerkezeteket, igazi mestermunkákat, ritkaságokat és sorozatban készült olcsó játékdobozokat (bingolákat), bárszekrényeket, szivarkínálót, dallamokat játszó, forgó karácsonyfát, táncoló figurákkal ellátott, lábhajtású gépzongorákat (pianola), lyukszalagos vagy tüskehengeres mechanikájú, díszes darabokat tár a látogatók elé. Az egyik 110 éves zenegép öttagú zenekart imitálva nyolc dallamot képes lejátszani. Ma is tökéletesen hangzik a madárfütty automata az 1700-as évek végéről. Ezzel a kalitkában tartott madarakat akarták tanítani. Az orchestrion szekrény méretű zenedoboz volt. Persze, találkoztunk giccsel is, mint az Eiffel-tornyot formázó, zenélő italkínáló vagy a miniatűr verkli, a zenélő malac és söröskorsó mellett egyéb szórakoztató automatákkal.
A gyűjteményt 2002-ben láthatta először a közönség az Ernst Múzeumban egy rövid kiállításon. Sajnálatos, hogy a szentendrei múzeumcsodát hetente átlagosan mindössze húsz ember látogatja.
Szöveg és képek: Dobi Ildikó
